top of page

Niázz pirosban!

szept. 27.
2 perc olvasás

A piros tánc kezdete

2013-ban táncoltam, pontosabban Niáztam először pirosban egy közös Nia Jam-en, amit már én szerveztem. A Nia Jam azt jelenti, hogy több Nia tanár tanít, egyenként, teszi bele a "jam"-be a maga stílusát, szívének kedves zenéit, mozdulatait. Én szinte mindig feketében táncolok, feketében járok, abban érzem magam jól, szeretem a feketét, a sokféle árnyalatát, szerintem jól is áll, mögöttes egyéb jelentést fölösleges keresni ebben.


De a piros, az piros. Ahhoz meg kellett érni, elég bátornak kellett lenni, és nekem sok-sok Clarissa Pinkola Estest kellett olvasnom, hogy elképzelhetetlen legyen a tánc, a Nia, az életem piros nélkül. Táncoltunk pirosban V-Dayen, rengeteg Passion órán, karácsonykor, téli szabadtéri Nián, és azóta azt hiszem nem volt olyan elvonulásom, ahol ne lenne legalább egy "piros tánc". Nekem a piros az öröm, a megélt öröm, az átadható, megosztható öröm, meg egyszerre az erő, a női kapcsolódás, a Nia szenvedélye. Utcára nem hordom, csak rúzsként, néha sálként, van piros sapkám és Anyutól örökölt puha piros bőrkesztyűm, amire úgy vigyázok, mint a szemem fényére. Ahhoz alkalom kell, hogy a piros rám kerüljön, mint látjátok.


Amit a tanítványoknak adok tovább

Amikor először leírtam, hogy Brezina Kinga nemzetközi Nia® tréner, egyértelmű volt, hogy a pirosban való táncolás szeretetét is át fogom adni a tanítványaimnak. Az első Fehér Öves tréningemet leszámítva mindig van piros tánc, piros fotó, még szebb lesz benne mindenki, látszik, ahogy kinyílnak az addig kabát alatt tartott angyalszárnyak. Ha valamelyik tanítványomhoz jársz Niázni, biztos, hogy fogtok pirosban táncolni, legalábbis nagy esélyed van rá.


Az első kép a 2013-as, a második most csütörtökön, a tizennegyedik általam tartott Fehér Öves tréningen készült. A kettő között megszámlálhatatlan boldog pillanat. Táncoljatok pirosban, ne fogjátok vissza magatokat.



 
 
 

Hozzászólások


bottom of page